Vannak felvételek, melyek nem igényelnek semmi további kommentárt, így ez a most felbukkant ritkaság sem...
Gary Moore - B.B. King - Luther Allison (1996 nyara, Juan-les-Pins, Franciaország)
Már lehet is módosítani a karácsonyi kívánságlistát, ugyanis a Universal Music egy a teljesség igényével készült gyűjteményes kiadást dob piacra november 7-én. A Thin Lizzy összes BBC-hez köthető felvételét igyekeztek összegyűjteni, bevonva a rajongókat is. Meg is lett az eredménye, hiszen rengeteg érdekes, többnyire hivatalos formában eddig kiadatlan felvétel került elő, melyeket egy igényes, 6 CD-t és egy DVD lemezt tartalmazó boxban jelentetnek meg. A kevésbé elszánt érdeklődők részére egy dupla CD-s "kivonat" is megjelenik, egyidőben a minden igényt kielégítő összeállítással. Az 1974-es és '79-es felvételek között számos dalt hallhatunk, láthatunk majd Gary játékával is...
Október 24-én hétfőn, délelött 10 órakor Emlékfát ültetünk Gary Moore tiszteletére, a budapesti Nyugati pályaudvar szomszédságában található Eiffel tér kis parkjában. Reméljük az Emlékfának választott japán díszcseresznye (Somei Yoshino) szeretni fogja új helyét, és átvészeli majd első telét. Így terveink szerint jövő tavasszal majd együtt avathatunk egy kis emléktáblát a virágzó fa közelében Gary születésnapjának alkalmából, várhatóan egyéb programok, rendezvények kíséretében...
Ahogy azt az Eagle Records és a kiadványok hazai terjesztője is megerősítette, hazánkban október 10-én hétfőn kerülhet végre forgalomba a nemrég megjelent új Gary Moore koncertlemez CD, DVD és Blu-ray változata. Az előrendelt példányok természetesen aznap átvehetők lesznek Budapesten, de a postai küldemények is útjukra indulnak még hétfőn...
Svédországban mindig is nagy rajongótábora volt Gary Moore-nak, de talán mégis említésre méltó, hogy a skandináv országban jelenleg az első helyen található a DVD eladási listákon az új koncertfilm, megelőzve így az AC/DC aktuális kiadványát. Hasonló valószínűleg nem várható hazánkban, de azért remélhetőleg így is sokakhoz eljut majd a nagyszerű koncertfelvétel, melyre még pár napot várnunk kell itthon. A koncertfelvétel természetesen továbbra is előjegyezhető mindhárom formátumban, és várhatóan a hét második felében el is jutnak újdonsült gazdáikhoz...
A nyár folyamán megjelent tabulatúra gyűjtemény egy új, ezúttal CD-vel kiegészített változata jelenik meg szeptember 29-én, az amerikai Hal Leonard kiadó gondozásában, a "Guitar Play-Along" sorozat legújabb tagjaként. A 80 oldalas könyvben, a korábban megjelent változat dalai közül most 8 került feldolgozásra. A nyomtatott tabulatúrákon kívül ezúttal hanganyagok is segítséget nyújtanak a dalok elsajátításában, így természetesen a mellékelt CD-n megtalálható a gitárjáték és külön zenei alapok is, melyekre "könnyedén" feljátszhatjuk saját verziónkat is. Aki pedig az énekről sem szeretne elfelejtkezni, a nóták dalszövegeit is tartalmazza a korábban nem publikált 2006-os koncertfotóval a borítóján megjelenő új kiadvány...
Felkerült a világhálóra az első, hivatalos forrásból származó ízelítő, a hamarosan megjelenő "Live At Montreux 2010" kiadványokhoz. A kiadó az egyik új szerzeményt, a gyönyörű "Where Are You Now?" című dalt választotta ki erre a célra, melyet Gary örök barátja, Phil Lynott emlékére írt, de a végleges stúdió változat rögzítésére már sajnos nem volt módja...
Habár még néhány hetet várnunk kell az új koncertlemezre illetve annak film változatára, érdemes áttekinteni, hogy milyen formátumokban lesz beszerezhető a tavaly nyári rock turnén készült felvétel. A koncert 3 nappal Gary eperjesi fellépése után, július 6-án került megrendezésre a svájci fesztivál egyik fő helyszínén, a Stravinski Auditorimuban. A program gerincét a "Run For Cover" illetve a "Wild Frontier" albumok klasszikus dalai alkották, melyek mellett persze néhány kihagyhatatlan koncertnóta is elhangzott, továbbá három nagyszerű új szerzemény is bemutatásra került. A blues korszakot ezúttal mindössze a "Still Got The Blues" / "Walking By Myself" kettős képviselte...
![]()
A többnyire metal albumok bakelit változatainak megjelentetésével foglalkozó angol Back On Black Records újabban a klasszikus rock előadók, zenekarok felé is nyit, így már Rainbow, UFO, Saxon vagy Michael Schenker Group kiadványok is megtalálhatók katalógusukban. Idén aztán a népszerűbb Thin Lizzy lemezek is napvilágot láttak. Az áttörést hozó '75-ös "Jailbreak" albumtól egészen a búcsút jelentő '83-as "Thunder And Lightning" korongig mindegyik lemez nyitható borítós változatban jelent meg, köztük természetesen a legendás "Black Rose" album is, melyen már Gary játékát is élvezhetjük. Az ősz folyamán további érdekességek várhatók, hiszen két Gary Moore album is kiadásra kerül dupla lemezes változatban...
Ritka londoni fellépéseinek egyikére készül az 1967-ben alakult Dr. Strangely Strange, melynek második, 1970-ben megjelent albumát az ősz folyamán újramaszterizált és kibővített változatban jelentetik meg. Az ír folk csapat 40 év után először fogja a "Heavy Petting" című albumot élőben is bemutatni, ezúttal néhány vendégzenésszel kiegészülve. Az október 29-én, a londoni Jazz Cafe-ban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncerten a tervek szerint Gary is csatlakozott volna a zenekarhoz. Nem sokkal halála előtt egyeztek meg, hogy egy közös koncerten elevenítik fel a régi szép időket...
Augusztus 12-én, bő fél évvel a tragikus februári nap után, ismét frissítették a hivatalos Gary Moore honlapot, mely a gyász időszakában mindössze a nyitó oldalból állt, röviden tudatva a világgal a megváltoztathatatlant, és közölve a család köszönetnyilvánítását a rajongók, együttérzők felé. Az új koncertlemez és film közelgő megjelenése kapcsán felkerültek a már ismert részletek, továbbá visszakerült néhány a korábban megismert tartalmak közül is. Természetesen a biográfia oldal is ki lett egészítve egy utolsó bekezdéssel, mely még nyugodtan várhatott volna néhány évtizedet. Az oldalt egy idézettel zárják, mely Gary régi barátjától és zenésztársától származik. Don Airey egy 1984-es emlékét eleveníti fel, amikor a Monsters Of Rock fesztivál zajos közönsége és sürgő-forgó stábja egy emberként állt meg néhány percre, hogy tátott szájjal figyelje Gary-t, amint az Empty Rooms szólóját játssza...
2011. szeptember 12-én jelenik meg az EMI kiadó legújabb Gary Moore kiadványa, melynek tartalmát enyhén szólva is elcsépelte már az utóbbi években, hiszen különböző borítókkal leglább 4-5 fajta változata jelent meg az évek során. Aki esetleg korábban még nem szerezte be az eredetileg 1994-ben megjelent "Ballads & Blues 1982-1994" című összeállítást, és az újabb változatok is elkerülték, talán érdekes lehet ez az új csomagolásban megjelent verzió, a végén a '87-es "Friday On My Mind" című dallal megtoldva...