9. Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivál - Gary Moore sajtótájékoztató
Balatonalmádi, Ramada Hotel - 2008. június 14.

A sajtótájékoztató szombaton délután 12.15-kor kezdődött Balatonalmádiban. Az egy órás csúszás oka az volt, hogy Gary pénteken késő éjjel érkezett Budapestről. A nagyon jó hangulatú - majd 40 perces - beszélgetésen a gitáros jókedvűen válaszolt minden kérdésre, és volt, hogy komolyan elgondolkozott egy-egy válasz előtt. Nagyon szimpatikusan, őszintén, egyenesen reagált! Nem csak mint muzsikus, de mint ember is nagyon jó benyomást tett ránk.

Először zongorázni tanultál. Miért hagytad abba?
Gary Moore: “Mert borzasztó voltam! Szörnyű! (nevet)
Én voltam a legrosszabb tanítvány. Nem szerettem a kottaolvasást, így aztán hamar véget is értek tanulmányaim.

A hetvenes években csatlakoztál a Thin Lizzy zenekarhoz…
Gary Moore: Igen, háromszor is! (nevet)
...hogyan emlékszel vissza a legendás Black Rose albumra?
Gary Moore: Az album igazából dalok gyűjteménye volt. Néhány dal nem is erre az albumra készült, hanem Phil Lynott szólóalbumára, de mivel nem volt elég számunk az új Lizzy lemezhez, felhasználtuk őket. Ilyen például a “Sarah”, amit nagyrészt én írtam. Szintén segítettem a “Black Rose” valamint a “Thoughest Street In Town” dalok szerzésében, így mondhatjuk, hogy nagy szerepem volt a lemez megírásában.

A ’90-es években újjáalakult a Cream, Clapton helyett Te csatlakoztál…
Gary Moore: Nem, ez hülyeség, teljesen téves!
Azt a zenekart (BBM) én alapítottam. Eredetileg ez egy új Gary Moore albumnak indult, késöbb csatlakozott Jack Bruce és legnagyobb meglepetésemre Ginger Baker-t ajánlotta dobosnak, mivel akkortájt még nem volt meg a dobosunk. Az ilyen jellegű kérdések ölték meg azt a zenekart!

Az első két szám arról a lemezről, a “Waiting in the Wings” és a “City of Gold” nagyon hasonlít a Cream “White Room” és “Crossroads” c. számaira.
Gary Moore: És? Mit vártál? (nevet)
Nézd, ha van egy dobosod a Creamből, egy énekesed a Creamből, aki ráadásul szinte az összes Cream dalt szerezte, illetve te egy gitáros vagy aki kölyökként a Cream zenéjén nőtt fel, mindenképp kicsit hasonlítani fog a végeredmény a Creamre. Talán az lenne a furcsa, ha nem így történne. Egyébként az albumról kislemezen is megjelent “Where in the World” c. dal teljesen távol áll a Cream zenei világától és a lemezt záró “Wrong Side of Town” is inkább egy jazz ballada, tehát voltak dalok, amiknek közük nem volt a Creamhez, melyek persze rögtön hasonló hangzásvilágot kapnak, ha Jack Bruce énekli őket.

Van valamilyen kapcsolatod Peter Green-el mostanában?
Gary Moore: Nem, azt hiszem Svédországban él jelenleg. Évek óta nem láttam már..

Ez az első alkalom, hogy Magyarországon jársz?
Gary Moore: Igen.

Van bármilyen elképzelésed a magyar blues vagy rockzenéről, vagy egyáltalán Magyarországról általában?
Gary Moore: Ha jól tudom, Magyarországnak igen komoly jazz tradicíói vannak. Amit örömmel hallottam, hiszen a jazznek szoros kapcsolata van a bluesal.

Mi volt az oka, hogy 1995-ben végül nem játszottál a Rolling Stones előtt Magyarországon?
Gary Moore: Nem fizettek eleget! (nevet)
Azt mondták: “Adunk 5000 dollárt…”

Hogy látod, mennyire szerették a rajongók legutóbbi, “Close As You Get” c. lemezedet? Mennyire volt sikeres?
Gary Moore: Nem tudom mennyire fogyott, a lemezkiadó nem áulta el! (nevet)
Az biztos, hogy én szerettem azt a lemezt!

A ’90-es évek végén megjelent “Dark Days In Paradise” c. album sok rajongódnak…
Gary Moore:…sokkhatás volt. (nevet)

Tervezel hasonló jellegû lemezt készíteni a jövőben?
Gary Moore: Mindig is azt csináltam amit épp szerettem volna csinálni, és úgy gondolom ez nagyon fontos egy muzsikus számára. Az összes zenész akit tisztelek nem fél új és új dolgokat kipróbálni. Következő lemezem után, talán megpróbálkozom egy akusztikus albummal.
Egy akusztikus-dance albummal persze! (nevet)

Mit várhatunk az új albumtól, annak dalaitól?
Gary Moore: Agresszívabbak lesznek az elõzõ album dalainál. Az sokkal szellõsebb volt, több balladával. Ez most sokkal tempósabb lesz. Néhány dal az új albumról kifejezetten rockosabb, persze még mindig a blues határain belül, de sokkal rockosabb hangzással.

Manapság egyre többet látni Fender Telecaster gitárokkal a színpadon. Lesz ennek bármilyen hatása az új lemez hangzására?
Gary Moore: Igen, például lesz az albumon egy country nóta, amihez tökéletesen passzol a Telecaster hangja. Szintén ezt a típusú gitárt használom majd néhány lassabb dalhoz is. Egyébként gyerekként elsõ igazi gitárom is pont egy Telecaster volt. Nagyon szeretek játszani ezeken a gitárokon.

Pár éve úgy volt hogy fellépsz Romániában is…
Gary Moore: Még mindig nagyon szeretnék fellépni ott. Szeretném látni Romániát. Idén is volt egy ajánlatunk onnan, de végül sajnos nem jött össze a dolog.

Mi volt az oka, hogy pár éve nem sikerült?
Gary Moore: Nem emlékszem. Talán valami a rendezõkkel. Már nem emlékszem.

Van valami kötõdésed a motorokhoz?
Gary Moore: Nincs. (nevet)

Tudsz bárkit magadon kívül, akit meghívtak a Monsters Of Rock és a Montreux Jazz Fesztiválra is?
Gary Moore: (hosszú gondolkodás után) Nem. (nevet)

Mi lenne a tanácsod fiatal zenészek számára, akik még csak most vannak karrierjük elején?
Gary Moore: Manapság ez nagyon nehéz, talán most a legnehezebb a fiatal zenészeknek! Minden a pénzrõl szól, így nagyon nehéz lemezszerzõdéshez jutni. Ha sikerül is, a lemezkiadók csak használják a zenekarokat, megrágják és már köpik is ki õket. Úgyhogy ez nagyon nehéz manapság. Azt tanácsolnám, hogy tanuljanak meg játszani minél jobban, tanulják meg kifejezni magukat a hangszerükön és ne nagyon rágódjanak azon hogy híresek legyenek…mert talán nem is lesznek.

Van összefüggés aközött, hogy játszátok a ”Don’t Believe A Word” c. Lizzy számot, és hogy a dobosod, Brian Downey, a Thin Lizzy egykori dobosa?
Gary Moore: Igen, hiszen többen vagyunk az én bandámban abból a zenekarból, mint a jelenlegi Thin Lizzy-ben.
Úgyhogy egy dalt mindenképp be kellett raknunk a programba! (nevet)

Épp 13 éve halt meg Rory Gallagher. Hogyan emlékszel rá?
Gary Moore: 14 évesen felléptem elötte Belfastban, amikor elöször jött a városba. Végtelenül kedves és figyelmes ember volt. Akkoriban nem volt pénzünk, így húrokra sem futotta és megesett, hogy egymás gitárjait használtuk, ha sajátunkon elszakadtak a húrok.
Halála elött nem sokkal Londonban találkoztunk. Egy hotelben élt és már nagyon rossz állapotban volt. Nagyon szomorú volt. Összes gitárja ott volt vele. Csak ültünk, beszélgettünk és gitároztunk kicsit. Egy alkalomtól eltekintve sosem játszottunk együtt a színpadon. A Thin Lizzy egyik koncertjén szállt be és az egyik gitáromat használta.

Tervezel koncert DVD kiadását mostanában?
Gary Moore: Igen. Felvesszük a Montreux Jazz Fesztiválos fellépésemet most júliusban, ahol barátom Otis Taylor, Buddy Guy és John Mayall is fellép majd, úgyhogy ez az anyag valószínûleg megjelenik. Továbbá hamarosan kiadják a tavaly októberben Londonban rögzített Jimi Hendrix emlékestet is, ahol Billy Cox és Mitch Mitchell társaságában játszottunk Jimi Hendrix dalokat.

Úgy hírlik, a ’80-as évek elején Ozzy Osbourne akart megszerezni gitárosának. Ez igaz?
Gary Moore: Igen, így volt. Ezért is utál annyira. (nevet)
Elmondom hogy történt. Még Randy Rhoads elött szerette volna, ha én leszek a gitárosa. Épp Los Angelesben éltem és Ozzy miután kirugták a Black Sabbath-ból szintén L.A.-ben, egy hotelben lakott. Sharon-al barátok voltak akkoriban, de igazából nem nagyon találkozgattak. Sharon volt a menedzserem. Ozzy-nak épp egy zenekart próbáltak összehozni, de õ csak engem akart gitárosának. Mivel a Thin Lizzy után nem igazán akartam ismét egy drogfüggõ énekes zenekarában szerepelni és különben is megvolt már a saját zenekarom (G-Force), így csak segítettünk neki a zenészek meghallgatásakor. Ha épp egy doboson és basszugitárson volt a sor, én is beszálltam gitáron, ha pedig basszusgitáros és gitáros volt a meghallgatott zenész, akkor a dobosom, Mark Nauseef segített. Így talált rá Randy Rhoads-ra.
A probléma akkor kezdõdött, mikor Randy Rhoads halála után már másnap hívtak, hogy fejezzem be a turnét! Akkoriban Greg Lake zenekarában voltam, de mivel egy baleset következtében eltörtem egy csontot a kézfejemben, amúgy sem tudtam volna játszani. Sharon viszont ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy megsérültem és nem tudok játszani, azt hazudta Ozzy-nak, hogy nem veszem fel a telefonjait! Amikor Sharon megkérdezett, hogy be tudnám e fejezni a turnét, azt válaszoltam “Igen”. Viszont azon az éjszakán, vagy a következõn, még mielött Amerikába utaztunk volna a Greg Lake Band-el, futás közban elestem és megsérült a kezem.

Hogyan képzelted el gyerekként a karrieredet, és hogy látod most?
Gary Moore: Azt mondhatom, hogy abban a szituációban vagyok, amit mindig is akartam. Gyerekként mindig arról álmodoztam, hogy zenész leszek és nagyon sok idõt töltöttem egymagamban ezekrõl a dolgokról ábrándozva. Talán ez is segített, hogy végül valóra vált. Olyan zenészekkel játszhattam együtt, akikrõl mindig is álmodtam. Mostanra barátokká váltunk. Nagyon boldog vagyok.

Mesélnél elsõ gitárodról és az ehhez kapcsolódó élményeidrõl.
Gary Moore: (nevet) Egyik péntek este apám hazajött a munkából és megkérdezte: “Szeretnél gitározni tanulni?”. “Igen, szeretnék.” mondtam, hiszen mindig is gitározni akartam. Úgyhogy szombat reggel el is vitt egy barátunk házába, ahol ez az ismerõs mutatott egy akkordot. Volt egy eladó gitárja 5 fontért, apám meg is vette. Egy szörnyû, Németországban készült Framus gitár volt. Olyan magas hangszer, mint én akkoriban, úgyhogy amikor a buszmegállóban várakoztam, ki sem látszódtam a gitár mögül. Nagyon nehéz volt rajta játszani, mivel a húrok túl magasan voltak… az összes 25 év körüli gitáros csak csodálkozott “Hogy a fenében tudsz ezen játszani?” Viszont számomra ez nagyon hasznos volt, hiszen késöbb a jó gitárokon már nagyon könnyû volt játszani.

Hogy tetszik Magyarország?
Gary Moore: Mindössze egy napot töltöttem Budapesten, úgyhogy igazából nem nagyon volt idõm. Sétáltunk egyet, körülnéztünk. Gyönyörû a város, kicsit olyan, ahogy korábban is elképzeltem, de sajnos elég kevés idõt töltöttünk itt.

Talán hallottad, hogy korábban, öcséd Cliff is járt már nálunk párszor…
Gary Moore: Igen, Budapesten egy hajón lépett fel.
Igen…és néhány héten belül újra hazánkba érkezik.
Gary Moore: Tudom, épp a napokban beszéltem vele.
Elképzelhetõnek tartod, hogy a jövõben akár együtt is szerepeljetek egy lemezen?
Gary Moore: Nem, nem hiszem. Nagyon különbözõ a stílusunk. Õ inkább a ’80-as éveket kedveli. (nevet)
…talán Jeff Beck lehetne a közös nevezõ.
Gary Moore:: Igen, õ is szereti Jeff Beck-et. Mostanában kezdett újból jobban belemélyedni a zenébe.
Korábban néhány szörnyû bandát is kedvelt. Kérdeztem is: “Miért hallgatod azt a sok szart?” Sokat vitatkoztunk a zene miatt. “Miért hallgatod a Rush-t például, miért hallgatod azt a sok progresszív rock zenét?” kérdezem mindig. “Nagyon szeretem õket!” mondta. Úgyhogy ment is megnézni ezeket a bandákat élõben. Mostanában kezdett egy kicsit jobban körülnézni és rájött, hogy más is van a világon. Jeff Beck-et szereti, úgyhogy az rendben van! (nevet)

Mi a véleményed a manapság elharapódzott zenei letöltésrõl?
Gary Moore: Én is csinálom. (nevet)
Mit tehetünk, ez a modern világ! Én is szeretek letölteni, van is vagy már 12.000 dalom! (nevet)

Köszönet Mészáros Zoltánnak, Szász Andornak és természetesen Schek Cristinának a nagyszerû fotókért!